Mit jelent?
A hitel-nemteljesítési csereügylet (CDS) egy kétoldalú megállapodás, amelyben az egyik fél (a védelem vevője) rendszeres díjat fizet a másik félnek (a védelem eladójának) azért cserébe, hogy ha egy meghatározott kibocsátó – például egy vállalat vagy egy állam – nem teljesíti a kötvényes kötelezettségeit (csődbe megy, fizetésképtelenné válik, vagy átütemezi az adósságát), az eladó kártalanítja a vevőt.
Lényegében olyan, mint egy biztosítás: a befektető, aki tart egy vállalati kötvényt, CDS-t vásárolhat rá, hogy fedezze magát a nemfizetés kockázata ellen. A díjat bázispontban fejezik ki (például 150 bázispont évente a névérték százalékában), és ez a szám maga is fontos piaci jelzés: minél magasabb a CDS-felár, a piac annál nagyobb csődkockázatot áraz be az adott kibocsátóba.
Hogyan működik?
A CDS nem csak biztosításként, hanem tisztán spekulatív eszközként is használható – a vevőnek nem kell ténylegesen birtokolnia a mögöttes kötvényt. Ezt hívják "fedezetlen" (naked) CDS-nek. A 2008-as pénzügyi válságban a CDS-piac szerepe kiemelten a figyelem középpontjába került, mert aláncolatos partnerkockázat – vagyis hogy a CDS-t eladó fél maga is fizetésképtelenné válhat – rendszerszintű kockázatot okozott.
A CDS-eket jellemzően tőzsdén kívüli (OTC) piacon kötik nagybankok, alapkezelők és intézményi befektetők között, bár a válság óta szigorúbb elszámolóházi és jelentési szabályok vonatkoznak rájuk.
Miért fontos?
A magyar lakossági befektető közvetlenül ritkán vásárol CDS-t – ez tipikusan intézményi, nagybefektetői eszköz. Ismerete mégis hasznos, mert a CDS-felárak (például egy ország szuverén CDS-felára) gyakran szolgálnak korai jelzésként a piaci kockázatérzékelésről: ha egy állam vagy vállalat CDS-felára hirtelen emelkedik, az a hitelminősítők előtt jelezheti a romló megítélést. Egyes kötvény alapok, illetve fedezeti alapok portfóliójában a CDS kockázatkezelési vagy taktikai eszközként jelenik meg.