Hogyan működik?
A módszer alapötlete egyszerű: egy forint, amit ma kapsz meg, többet ér, mint egy forint, amit öt év múlva kapsz meg — mert a mai pénzt addig is be tudnád fektetni, kamatoztatni. A DCF modell ezt a logikát fordítja meg: megbecsüli a cég jövőbeli, szabad pénzáramlását (azt a pénzt, ami a működési költségek és beruházások után marad), majd ezeket az összegeket egy diszkontrátával — jellemzően a WACC-cal, a tőkeköltséggel — visszaszámolja mai értékre.
Az elemzők általában 5-10 évre előre becsülik a pénzáramlásokat, majd egy úgynevezett "terminális értékkel" (terminal value) számolják a becslési horizonton túli, végtelen távra vetített értéket is. A kapott összegek (a becsült évek diszkontált pénzáramlásai plusz a diszkontált terminális érték) adják ki a cég becsült teljes értékét, amelyből a részvényenkénti belső érték is levezethető.
Mire figyelj?
A DCF modell erőssége, hogy a vállalat tényleges pénztermelő képességéből indul ki, nem a piaci hangulatból. Gyengesége viszont, hogy rendkívül érzékeny a bemeneti feltevésekre: a növekedési ütem, a diszkontráta vagy a terminális érték kismértékű változtatása is jelentősen átírhatja a végeredményt. Ezért mondják gyakran, hogy a DCF "garbage in, garbage out" jellegű — a modell csak annyira jó, amennyire jók a becslések.
A gyakorlatban a DCF-et ritkán használják önmagában: az elemzők jellemzően más módszerekkel (például PEG mutatóval vagy iparági összehasonlítással) is összevetik az eredményt, és egy értéktartományt, nem egyetlen pontos számot adnak meg. Magánbefektetőként nem szükséges saját DCF modellt építened — de hasznos érteni a logikáját, amikor egy elemzői célár vagy egy alapkezelő értékelési indoklása mögé nézel.