Mit jelent?
Egy vállalat két fő forrásból finanszírozza magát: saját tőkéből (a részvényesek pénze, akik cserébe hozamot várnak, és kockázatot vállalnak) és idegen tőkéből, jellemzően hitelből vagy kötvényből (aminek kamatköltsége van). Mindkét forrásnak megvan a maga "ára": a hitel kamata jól ismert szám, a saját tőke elvárt hozama viszont becslés, amit gyakran egy kockázati modellel (pl. CAPM) határoznak meg.
A WACC ezt a két költséget súlyozza a vállalat tőkeszerkezetében elfoglalt arányuk szerint, és egyetlen százalékos rátába sűríti. Például ha egy cég tőkéjének 70%-a saját tőke 12%-os elvárt hozammal, 30%-a pedig hitel 6%-os (adózás utáni) kamattal, a WACC valahol 10% körül alakul — a két komponens súlyozott átlagaként.
A hitel kamatköltségét a számításban jellemzően adózás utáni (adópajzzsal csökkentett) formában veszik figyelembe, mivel a kamatfizetés sok országban csökkenti az adóalapot.
Miért fontos?
A WACC két helyen kap kiemelt szerepet. Egyrészt a DCF modellben ez a diszkontráta, amellyel a jövőbeli pénzáramlásokat mai értékre számítják — minél magasabb a WACC, annál kevesebbet ér ma a jövőbeli pénz, tehát annál alacsonyabb lesz a becsült vállalatérték.
Másrészt a vállalatvezetés is a WACC-hoz méri a beruházási döntéseit: egy projekt csak akkor "éri meg", ha a várható hozama meghaladja a tőkeköltséget. Ha egy beruházás hozama a WACC alatt marad, az valójában értéket rombol, még ha nyereséges is a hagyományos értelemben.
A WACC tehát egyfajta mérce: azt mutatja meg, mekkora hozamot kell egy vállalatnak minimálisan elérnie ahhoz, hogy a befektetői (részvényesei és hitelezői) elvárásainak megfeleljen. Magánbefektetőként ritkán kell saját magadnak kiszámolnod, de elemzői anyagokban, célárszámításokban gyakran találkozhatsz vele.