Mit jelent?
A Calmar-mutatót úgy számolják, hogy az alap évesített hozamát elosztják a maximális visszaesés abszolút értékével, jellemzően egy 3 éves időszakra vetítve. Ha egy alap évesített hozama 8%, a legnagyobb visszaesése pedig 20% volt, a Calmar-mutató 0,4 (8/20).
A mutató a nevét a Trading System Managers of California (CALMAR) újságtól kapta, ahol az 1990-es években megjelent. Lényege, hogy a hagyományos szórás helyett a legrosszabb történelmi esést használja kockázati mérceként – ez sokak számára intuitívabb, mert a visszaesés az, amit egy befektető ténylegesen "átél" és megérez a saját számláján.
Miért fontos?
A Calmar-mutató különösen hasznos olyan stratégiáknál, ahol a nagy, elhúzódó visszaesés a fő kockázat – például tőke- vagy abszolút hozamú alapoknál. Két hasonló hozamú alap közül az választható előnyösebbnek, amelyiknek kisebb volt a legmélyebb visszaesése, hiszen ez arra utal, hogy stabilabban, kevesebb megrázkódtatással érte el a hozamát.
A mutató rokona a Sortino-mutatónak és a Sharpe-mutatónak, de míg azok a szórást vagy a lefelé irányuló szórást használják, a Calmar kifejezetten a legrosszabb esetre koncentrál. Ez teszi különösen érdekessé azok számára, akiket leginkább az érdekel: "mennyit veszíthettem volna a legrosszabb pillanatban?"
Mire figyelj?
A Calmar-mutató erősen érzékeny a vizsgált időszakra: ha egy alap élete során éppen egy súlyos piaci esésbe (pl. egy tőzsdei válságba) csúszott bele, a mutatója tartósan rosszabbnak tűnhet egy fiatalabb, még nem tesztelt alaphoz képest, amely egyszerűen még nem élt át hasonló stresszhelyzetet.
Érdemes a Calmar-mutatót hosszabb, több piaci ciklust átfogó adatokon nézni, és sosem önmagában értékelni. A múltbeli legnagyobb visszaesés nem garantálja, hogy a jövőben nem lehet nagyobb. Az alapok kockázati mutatóinak összevetéséhez jó kiindulópont az Alapszűrő.