Mit jelent?
A Sortino-mutató egy kockázattal korrigált hozammutató, amely megmutatja, mennyi hozamot termelt egy befektetés az általa vállalt "rossz" kockázat egységére vetítve. A legelterjedtebb hasonló mutató, a Sharpe-mutató a teljes szórást (vagyis minden irányú ingadozást) veszi figyelembe a nevezőben - a Sortino-mutató ezzel szemben csak a lefelé irányuló szórást használja, tehát csak azokat az eseteket, amikor a hozam egy elvárt szint (jellemzően nulla vagy egy kockázatmentes hozam) alá esett. A logika mögötte az, hogy a befektetők valójában nem a felfelé irányuló ingadozástól (amikor a befektetés a vártnál jobban teljesít) tartanak, hanem a lefelétől - a Sortino-mutató ezt a különbséget próbálja tükrözni.
Hogyan számítják?
A Sortino-mutatót úgy kapjuk, hogy a befektetés átlagos hozamából kivonjuk egy elvárt minimális hozamot (ez lehet nulla, vagy egy kockázatmentes hozam, például egy rövid lejáratú állampapír hozama), majd az eredményt elosztjuk a lefelé irányuló szórással. Minél magasabb a mutató értéke, annál kedvezőbb volt a hozam a vállalt lefelé irányuló kockázathoz képest. A Sortino-mutató két, hasonló átlagos hozamú alap közül azt fogja kedvezőbbnek mutatni, amelyiknek ritkábbak vagy kisebbek voltak a veszteséges időszakai, még ha a teljes (kétirányú) ingadozásuk hasonló is volt.
Mire figyelj?
A Sortino-mutató különösen hasznos lehet olyan befektetéseknél, amelyek hozameloszlása nem szimmetrikus - például amikor a hozamok ritkán, de nagyot esnek, miközben a legtöbbször stabilan, kis mértékben emelkednek. Ilyenkor a Sharpe-mutató túl szigorúnak tűnhet, mert a jó irányú kilengéseket is kockázatként bünteti. Fontos ugyanakkor, hogy a Sortino-mutató is múltbeli adatokra épül, és az "elvárt minimális hozam" megválasztása (nulla, kockázatmentes hozam, vagy valami más) befolyásolja az értékét - ezért két forrásból származó Sortino-érték nem mindig hasonlítható össze közvetlenül, ha eltérő számítási feltételezésekkel készültek. A gyakorlatban a Sortino-mutatót érdemes más mutatókkal (Sharpe, Treynor) együtt nézni, nem önmagában döntési alapként használni.