Mit jelent?
Ha valaki kitalál egy befektetési szabályrendszert – például "vásárolj, amikor egy részvény ára az elmúlt 200 nap átlaga fölé emelkedik" –, a visszatesztelés során ezt a szabályt lefuttatják a múltbeli árfolyamadatokon, mintha akkor is érvényben lett volna. Az eredmény megmutatja, mekkora hozamot, milyen kockázatot és milyen visszaeséseket hozott volna a stratégia a vizsgált időszakban.
A visszatesztelés célja, hogy elméletet gyakorlati számokkal támasszon alá, mielőtt valós tőkét kockáztatnál rá. Sok kvantitatív alapkezelő és technikai elemző is erre az eszközre támaszkodik stratégiák fejlesztésekor.
Miért fontos?
A visszatesztelés hasznos eszköz, de komoly korlátai vannak, amelyeket érdemes ismerni. A legnagyobb veszély a túlillesztés (overfitting): ha valaki addig módosítja a szabályokat, amíg azok tökéletesen illeszkednek a múltbeli adatokhoz, könnyen olyan stratégiát kap, ami a múltban briliánsan teljesített, de a jövőben – amikor az adatok már mások lesznek – csalódást okoz.
Ez a jelenség szorosan kapcsolódik a modellkockázathoz: minden modell csak annyira jó, amennyire a mögötte lévő feltételezések helytállóak, és a múlt nem garantálja a jövőt. A technikai elemzés területén különösen gyakori a visszatesztelés használata, hiszen ott jellemzően szabályalapú, számszerűsíthető stratégiákról van szó.
Mire figyelj?
Egy jó visszateszt figyelembe veszi a tranzakciós költségeket, az adókat és a reális kereskedési feltételeket – enélkül a papíron szép hozamok a valóságban gyakran elolvadnak. Érdemes gyanakodni, ha egy stratégia visszatesztje túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen.
A komolyabb kvantitatív megközelítések gyakran Monte Carlo-szimulációval vagy sztochasztikus portfóliómodellezéssel egészítik ki a visszatesztelést, mert ezek nem csak egyetlen, ténylegesen megtörtént múltbeli útvonalat vizsgálnak, hanem sok lehetséges jövőbeli forgatókönyvet is szimulálnak.