Mit jelent?
Miután egy vállalat elsődleges nyilvános részvénykibocsátással (IPO) tőzsdére lépett, a jövőben szüksége lehet további forrásra – például egy nagyobb beruházás, felvásárlás finanszírozására, vagy az eladósodottság csökkentésére. Ilyenkor a vállalat úgynevezett másodlagos részvénykibocsátást hajthat végre: új részvényeket bocsát ki és ad el a piacon.
Fontos megkülönböztetni két típusát. A hígító (dilutive) kibocsátásnál a vállalat teljesen új, korábban nem létező részvényeket ad ki, ami növeli a forgalomban lévő darabszámot, és az egy részvényre jutó nyereséget, valamint a meglévő tulajdonosok részesedési arányát is hígítja. A nem hígító esetben a nagy, korábbi tulajdonosok (például alapítók vagy kockázati tőkealapok) adják el a saját, már meglévő részvényeiket a nyilvánosság felé – ilyenkor nem keletkezik új részvény, csak a tulajdonosi szerkezet változik.
Hogyan működik?
A másodlagos kibocsátást gyakran befektetési bankok szervezik, hasonlóan az IPO-hoz: felmérik a piaci keresletet, meghatározzák az árat, majd lebonyolítják az értékesítést intézményi és néha lakossági befektetők felé. A bejelentés önmagában gyakran rövid távú árfolyam-nyomást okoz, különösen hígító kibocsátás esetén, mivel a piac beárazza a részesedés hígulását és a megnövekedett kínálatot.
A vállalatok emellett tőkeemeléssel is bevonhatnak forrást zárt körben, meglévő tulajdonosok vagy kiválasztott befektetők felé fordulva – ez a másodlagos nyilvános kibocsátástól eltérően nem feltétlenül nyilvános ajánlattétel.
Mire figyelj?
Másodlagos kibocsátás bejelentésekor érdemes megnézni, hogy hígító vagy nem hígító típusú-e, és mire fordítja a vállalat a bevont tőkét. Egy növekedési célú, jól indokolt tőkebevonás alapvetően más megítélés alá esik, mint egy olyan kibocsátás, amely csak a folyó működési hiányokat fedezi.