Mit jelent?
A módszer alapja a Fibonacci-számsor (1, 1, 2, 3, 5, 8, 13…), amelyből olyan arányokat vezetnek le, mint 23,6%, 38,2%, 50%, 61,8% és 78,6%. A technikai elemző veszi egy trend elejét és végét — mondjuk egy hazai index 1000 pontról 1200 pontra emelkedik —, majd ezekre az arányokra osztja fel a 200 pontos mozgást. Így kapja meg, hogy egy esetleges visszaesés (korrekció) hol torpanhat meg: a 38,2%-os szint 1000+200×0,382≈1076 pont, a 61,8%-os szint kb. 1124 pont lenne.
Az elmélet szerint a piac hajlamos az emelkedés vagy esés után ezekhez az arányokhoz „visszahúzódni", mielőtt folytatná az eredeti irányt — vagy éppen ott fordul meg végleg.
Hogyan működik?
A Fibonacci-visszaigazítást gyakran kombinálják más eszközökkel, például trendvonallal vagy korábbi támasz- és ellenállásszintekkel: ha egy Fibonacci-szint egybeesik egy régi támasszal, a kereskedők azt erősebb jelzésnek tekintik. A módszer népszerűsége részben önbeteljesítő: mivel sok piaci szereplő figyeli ugyanazokat a szinteket, a tömeges reakció önmagában hozzájárulhat ahhoz, hogy az árfolyam valóban ott álljon meg.
Mire figyelj?
Fontos tudni, hogy a Fibonacci-arányoknak nincs igazolt közgazdasági vagy statisztikai alapja a pénzügyi piacokon — eredetük egy matematikai számsorból és természeti mintázatokból (pl. növények elágazása) származik, nem pedig a kereslet-kínálat modellezéséből. Sok kutatás vitatja, hogy a módszer valóban jobb-e, mint a véletlen. Ezért kezdőként ne kezeld egzakt előrejelzésnek: legfeljebb egy a sok technikai szempont közül, amit tapasztalt kereskedők a saját kockázatkezelésük részeként használnak. Hosszú távú, alapokon keresztüli befektetésnél ennek gyakorlati jelentősége csekély — ott a technikai elemzés helyett inkább a portfólió alapvető minősége számít.